Nyakleves

Húslevest főzni mindenki tud. De szerintem azért mégis akad olyan háziasszony, aki nem mer nekifogni, mert fél, hogy elrontja, zavaros lesz, nem lesz finom stb. Az ő kedvükért leírom, hogy én hogy szoktam csinálni elég részletesen ahhoz, hogy az is neki merjen fogni, aki még soha nem csinálta. (Nézegettem, hogy az internetes oldalakon milyen leírások vannak és szerintem a legtöbbjük alapján egy kezdő húslevesfőzőben elég sok kérdés merülhet fel.)

Nemrég említettem, hogy édesapám megajándékozott egy fél pulykával. A csomag részét képezte a pulyka nyaka is, amiből egészen kitűnő levest lehet gyártani, így most sem szalasztottam el az alkalmat. A nyakán kívül még egyéb alkatrészek is kerültek a levesbe, úgy mint zúza, szív, máj, farhát. Más húsok esetén is ugyan úgy járok el a levessel, mint ezzel, annyi különbséggel, hogy a marhát, sertést valamivel tovább kell főzni. Ami nagyon fontos, hogy mindig legyen csont is a levesben, mert plusz ízt és tápértéket ad hozzá.

Hozzávalók:

• a szegény, elhalálozott pulyka nyaka és fentebb említett további részei
• egy nagyobb vagy két kisebb sárgarépa
• ugyanennyi fehérrépa
• egy vöröshagyma egyben, hámozva
• 3 gerezd fokhagyma
• 5-6 szem egész bors (a legjobb, ha vegyes)
• egy negyed zellergumó
• egy negyed karalábé
• egy gerezd kelkáposzta
• egy kis csokor petrezselyem
• só
• továbbá levestészta, ízlés szerint (én apró csigát szoktam mióta Hanga is eszik belőle, mert először cérnametéltet főztem és szegény majdnem elsírta magát, mikor a sok kis vékony tésztaszálat belekanalaztam a szájába)

A húst belepakolom egy akkora fazékba, amiben el tudja lepni a víz és még hely is marad a zöldségeknek. Felengedem hideg vízzel (fontos, hogy hideg legyen!) úgy, hogy ellepje a husit és még a zöldségek is bele férjenek majd. Nagy lángon felteszem melegedni. Amíg melegszik, megpucolom a zöldségeket. A répákat hasábokra vágom, a hagymát és a fokhagymát megtisztítom és egyben hagyom. Közben figyelni kell a húsra, mert ahogy melegszik és forráspont közelébe ér, elkezd majd habot kitermelni a víz tetejére. Ez a habozás a kritikus pont a húslevesnél és sokaknak egy misztikus tevékenység, amiért inkább bele sem fognak az egészbe. Pedig nem olyan bonyolult. Mikor felforr a leves, csak lassan, gyöngyözve szabad forrni hagyni, különben elforrja a habját mielőtt leszedhetnénk és a levesünk zavaros lesz. Akkor tehát, amikor látjuk, hogy pezsegni kezd és kezd kigyűlni a hab a tetejére, vegyük alatta a lángot olyan erősségűre, hogy épp csak forrjon és álljunk készenlétben egy kanállal és egy tálkával, hogy a megfelelő időpontban beavatkozhassunk. (Hanga lányom valahogy mindig bele szokott érezni és ennél a kritikus pontnál szokott megjelenni valamilyen igénnyel. Most például a cumi tokját hozta, hogy szedjem szét. Szeret azzal játszani, hogy én kinyitom a tokot, ő pedig összepattintja. Kinyitottam hát neki és ismét ráfókuszáltam a húslevesre.) Ha már annyi hab gyűlt ki a víz tetejére, hogy neki lehet esni a kanállal, akkor kezdjük el a kisebb-nagyobb habfelhőket lehalászni a tetejéről. (Cumitok megint kinyit.) Ezt addig kell csinálni, amíg már nem termelődik a hab újra és lelátunk a fazék aljára. Néha mozgassuk meg a husikat a lében, hogy azok a habocskák is fel tudjanak jönni, amik a terepviszonyok miatt elakadtak a felfelé vezető úton. (Cumitok kinyit.)

Ha kitisztult a levesünk, pakoljuk bele a zöldségeket és a fűszereket, sózzuk (egy eléggé csapott teáskanál sót tegyünk bele, aztán majd mielőtt kész, kóstoljuk). Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van friss petrezselymünk, amit csokorba tudunk kötni és bele tudjuk tenni a levesbe, akkor tegyük meg. Nekem most nincs, ezért összeaprított petrezselymet veszek elő a fagyasztóból, megtömöm vele a teatojást és belelógatom a levesbe. (Cumitok kinyit.) Vegyük a levest teljesen takarékra és fedjük le úgy, hogy egy kis rés maradjon a fedő mellett. (Cumitok…) Figyeljünk a forrásra, csak pezsegve szabad főzni a levest. Ha sikerült ezt beállítanunk, akkor magára is hagyhatjuk és bármi mást csinálhatunk mostantól legalább egy órán keresztül (csak néhány ötlet: eltehetjük a cumitokot valahova, ahol a gyerek nem találja meg; játszhatunk a formaegyeztetős játékkal, mert a gyerek még nem tud, hiába mondjuk neki, hogy a csillag akkor sem fog bemenni a kocka helyére, ha erősen nyomja; eltűnődhetünk rajta, hogyan fér a gyerekbe reggeli után annyi szőlő, amennyit mi sem bírunk megenni). A főzés közben elpárolgott vizet néha pótolhatjuk, de közvetlenül a befejezés előtt már ne, mert vízízű lesz a leves. Én mondjuk akkor nem is szoktam, ha marad annyi lé, hogy ne kandikáljon ki belőle a husi.

Akkor van készen, ha a zúza megpuhult és a csontról villával könnyedén le tudunk vadászni egy kis husit.

A tésztát én külön edényben, sós vízben főzöm és a leves mellé külön kínálom.

A levesből szűrőkanállal egy tálba ki szoktam szedni a sűrűjét és a lét átszűröm, hogy még véletlenül se maradjon benne csontszilánk, egész bors stb.

A cumitok azóta egyébként tényleg nincs meg, szőrén-szálán eltűnt, még takarításkor sem került elő, de esküszöm, nem az én kezem van a dologban. :D