A világ legjobb almás-rácsos pitéje

Úgy kezdődött, hogy édesapám pulykát vágott. (Nem akarom senkinek a lelki nyugalmát megzavarni, de az én édesapám tart olyan állatokat, amiket néha meg is eszünk.) Itt merülhet fel a kérdés Benned Kedves Olvasó, hogy mi köze a pulykának az almás-rácsos pitéhez. Nagyon egyszerű: édesapám közölte amolyan mókásan, ahogy ő szokta, hogy a 20 kg-os pulyka felét nekem kell elraktározni a fagyasztómba, viszont nekem csak egy kis fagyasztóm van, annak is az egyik fiókjáról hiányzik az eleje, így csak félig lehet megpakolni, ezért aztán már attól dugig van, ha bele teszek egy zacskó zöldséget meg fél kiló husit. Továbbá, hogy ne legyen olyan egyszerű az élet ezzel a fagyasztóval, két hónappal ezelőtt kaptam anyósomtól egy nagy kosár almát, hogy reszeljem le és tegyem el a fagyasztóba, mert majd jó lesz almás pitének. Ez így tökéletesen igaz is, mert sokszor azért megy el a kedvem az almás pitétől, mert másfél kiló almát kell hozzá megpucolni és lereszelni, ami egy örökkévalóság, és lelki szemeim előtt látom magamat, amint izzadó homlokkal órákig gyaszatolom az almákat egymás után a kézi reszelővel. Így viszont már megreszelve csak ki kell kapni a fagyasztóból (félreértés ne essék, ennek a pucolásával is megdolgoztam, cirka három órán keresztül, de valahogy mégis máshogy esik az ember lelkének előre elkészíteni).

Azonban most, hogy édesapám rám ijesztett egy fél pulykával, elkezdtem kétségbe esetten felhasználni a fagyasztó tartalmát, hogy valahogy elférjen benne a szegény pára. Így történt, hogy az alma sem úszta meg és ebben az isteni almás pitében végezte.

A pite receptje nem az én találmányom, egy könyvben található, amit még tinédzser koromban kaptam karácsonyra édesanyámtól. A címe: Házi cukrászat, a sütemény neve: Stájer rácsos almás lepény. Egy kicsit több munka van vele mint a hagyományos almás pitével, de nem sokkal, és az eredmény kárpótol a fáradozásért. A recept így szól (vigyázat, a mennyiségek egy gáztepsihez szólnak, nehogy kicsi tepsibe tegyük!):

Hozzávalók a tésztához:

• 60 dkg liszt
• 1 cs. sütőpor
• 20 dkg vaj (nem kell, hogy hideg legyen, de ne is legyen olvadt)
• 5 dkg cukor
• ½ kk só
• 2,5 dl tej

Hozzávalók a töltelékhez:

• 1,5 kg alma (ez szerintem pucolás nélkül értendő, én „nettó” 1 - 1,2 kg almából szoktam csinálni)
• 4 ek citromlé
• 1 citrom reszelt héja
• 12,5 dkg cukor
• 1 kk őrölt fahéj
• 10 dkg mazsola
• 10 dkg felaprított mogyoró (én durvára tört dióval szoktam csinálni, mert nekünk az van, azzal is nagyon finom, meg szerintem a mandula is jó hozzá)

Hozzávalók továbbá:

• 20 dkg baracklekvár (nekem kicsit kevesebb is elég szokott lenni)
• 10 dkg porcukor
• 2 ek citromlé

Hangát ezúttal elvittem egy kicsit nagymamázni, hadd örüljenek egymásnak, meg önző módon szerettem volna egy kicsit belefeledkezni a süti sütésbe. Azonnal bele is fogtam lelkesen. :)

A tészta elkészítése nagyon egyszerű. Csak össze kell gyúrni a hozzávalókat és egy órára betenni a hűtőbe. Ez alatt meg lehet csinálni a tölteléket. Az almát meg kell pucolni és le kell reszelni – ahogyan az az almás pitéknél szokásos. Az ominózus esetben még erre sem kellett időt szánnom, csak ki kellett olvasztani és leszűrni a levét (ezt véletlenül se dobjuk ki, igazi 100%-os almalé, Hanga is imádja, meg persze én is).

A diót durvára kell törni. Ezt én úgy szoktam, hogy beleteszem a diót egy erős zacskóba, ezt becsavarom egy konyharuhába és adok neki a húsklopfolóval. Itt aztán ki lehet adni minden indulatot, nagyon jó stresszoldó, de azért szabjunk határt a dolognak, nehogy darált dió legyen belőle, hiszen az a célunk, hogy falatozás közben a puha almatöltelékben néha ráharaphassunk egy-egy ropogós, ízes diódarabra. Ezután csak össze kell keverni a töltelék hozzávalóit (a dióval együtt).

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

Eddig minden nagyon egyszerű volt, de innentől kezdve bonyolódik kicsit a dolog. A tésztát ki kell nyújtani akkorára, hogy a tepsi aljára és oldalára is jusson és kb egyharmad részéből rácsokat tudjunk csinálni. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy megpróbálunk egy olyan szögletes tésztát nyújtani, ami olyan magas, mint a tepsink és másfélszer olyan széles. Ez mondjuk annak nem olyan egyszerű, aki először nyújt tésztát, de meg lehet csinálni és nem győzöm hangsúlyozni, hogy megéri. A tésztát a kétharmadánál kettévágjuk. A nagyobb résszel kibéleljük a tepsit és rákenjük a tölteléket. A maradék tésztát kb egy centi széles csíkokra metéljük. Én pizzavágóval szoktam, de derelyevágóval még szebb lesz, viszont az nekem nincs. Ellenben a pizzavágómban lötyög a vágó rész, így vágás közben ide-oda bicsaklik, szóval elég nehéz vele egyenes csíkokat vágni. Éljenek a minőségi pizzavágók!

Most a csíkokkal rácsosan be kell fednünk a sütemény tetejét úgy, hogy a közöttük lévő távolságok egyenletesek legyenek és a tésztából se maradjon. Ez azért nem olyan nehéz, mint amilyennek hangzik, csak gondolatban nagyjából ketté kell osztanunk a csíkokat, hogy mindkét irányú csíkozáshoz ugyanannyi jusson és az így kapott mennyiséget egyenletesen eloszlatni. A tésztának pedig nagyon jó tulajdonsága, hogy nyújtható, és nagyon sok más dologgal ellentétben igaz rá, hogy két darabból lehet egyet csinálni, még akkor is, ha már egyszer elvágtuk. Kezdjük átlósan középen a leghosszabb csíkkal és innen haladjunk két irányba a tepsi sarkai felé, majd tegyük ezt a másik irányban is ugyan így. Ha megvagyunk a művelettel, nem kenünk semmit a tetejére, hanem betesszük a sütőbe 30 percig sülni. (Én alsó-felső sütésen szoktam.)

Mikor megsült és épphogy kivettük a sütőből, megkenjük a felforrósított baracklekvárral, majd még egy kence következik: a citromlevet és a porcukrot összekeverjük (ezt egyszerűen kanállal is lehet, csak szitáljuk át előtte a porcukrot) és még ezt a citrommázat is a rácsokra kenjük.

Elvileg csak hidegen lehet szeletelni, de mi nem mindig bírjuk ki. :D